Tényő a Pannonhalmi Apátság birtokába tartozott, nevét legelőször egy királyi helyiség-összeírás alkalmával említik Soccoru, majd Sucro néven az 1200-as években. III. Ince pápa 1216-os levelében ismét találkozhatunk vele Tenen néven. Albeus királyi jegyző összeírásában, amely 1240 körül keletkezett, a falu nevét Thuno alakban említi. Az okirat felsorolja a környező községeket és az itt élők foglalkoztatását. Ebből az írásból tudjuk, hogy a 13. században 25 ház volt itt kb. 150 lakossal. A faluban élők fuvarosok, kádárok, szőlősgazdák voltak.

Tényő a török dúlás következtében elpusztult, már az 1535. évi kapu-összeírásban sem szerepelt lakott helyként. 1714-ben a pannonhalmi apátság újra benépesítette az elpusztult települést, s az ideköltözőket adómentességgel, szabadsággal tette érdekeltté a letelepedésben. A kedvező körülmények között gyors virágzásnak indult a falu. Nem sokkal később szőlővel telepítették be a keleti hegyeket.

1753-ban épült meg a település katolikus Sarlós Boldogasszony-temploma. A nehezebb körülmények ellenére a község a következő évtizedekben fejlődött, gyarapodott. Valószínűleg a 18. század végén épülhetett a község iskolája. Az 1848-as jobbágyfelszabadítást évekig tartó pereskedés követte, mert a tényőiek az apátsággal nem tudtak a földek és jogok meghatározásában dűlőre jutni.

A lakosság életében nagy fontosságú volt a szőlőtermesztés, amely igen magas színvonalat ért el. A Várhegyen termelt burgundi az a szőlőfajta, melyből a híres-neves tényői vörös készült. Az írásos feljegyzések alapján az első magyarországi borexport Tényői Vörös néven hagyta el hazánkat, aminek fajtája nagyburgundi néven vált ismertté. 1862-ben még szőlőkiállítás is volt a faluban, sőt az 1936-os párizsi világkiállításon aranyérmet nyert.

A fellendülés következtében Tényőhegy kivált a községből, hegyközségi jelleggel. A század végén a filoxéra azonban elpusztította a tőkéket. 1934-ben a kettészakadt község ismét egyesült, s ettől kezdve a falu neve hivatalosan is Tényő lett.